Kultúrház/Park

A nagytestvérem a Lenárugyár tulajdonában lévő épületek és területek, amelyek nyitva álltak a civilek a nem gyári dolgozok előtt nagyon népszerűek voltak. A Csillaghegyi és Római-fürdői lakosok sűrűn látogatták ezeket a helyeket. A kultúrház és a körülötte lévő park ilyen helynek számított. A kultúrház és a körülötte lévő park építésének évét / nem találtam feljegyzést / nem igazán tudom csak találgatók. A krónikások szerint a kultúrházat talán 1951-52 táján Cs. Juhász Sára és Rácz György tervezte. Az idősebb Rácz György a bauhaus iskola híve lehetett, míg a fiatalabb Juhász Sára már saját stílust igyekezett teremteni. Az épület mind a két stílus nyomait magán viselte. A fiatalság előnye az, hogy sohasem kritizál, mindent elfogad és igyekszik alkalmazkodni. Az Én esetem sem kivétel ez alól, akkor még nem érdekelt, hogy a kultúrház mért olyan amilyen. A helyzet azért ma már más, közel negyven éves építőipari múlttal, nyugodtan állíthatom, erős kritika érné azt a személyt, aki ma ilyen épületet tervezne. A Juhász Sára által kitalált emberi figurák a fő homlokzati falon újszerűnek tűnt, de a kommunista, szocialista rendszer ezzel nem tudott mit kezdeni és talán ezen ok miatt a Csillaghegyi Lenárugyár Kultúrházának a falán sohasem lett ez a látványos képi elem befejezve. A gyár anyagi és gazdasági helyzetét ma már utólag nehéz lenne megítélni, de nyugodta leírhatom a kultúrház az akkori korszaknak nagyon is megfelelt. Az első találkozásunkra nagyon halványan emlékszem, talán bölcsődés vagy óvodás lehettem és egy anyák napi ünnepségen történt. Az ünnepséget szervező néni azt találta ki, hogy minden gyerek hozza el otthonról a legkedvesebb játékát és azt tartsa a kezébe, amikor a többiekkel együtt szaval a színpadon. Az Én esetemben ez teljesen lehetetlennek tűnt, mert nem, hogy kedvenc, de egyáltalán semmilyen játékom nem volt otthon. A kölcsönbe kapott sárgára és barnára festett négy apró piros színű keréken guruló kopott picike falovacskára még ma is emlékszem. A következő kultúrházi fellépésemnél már egészen biztos, hogy óvodás voltam. A gyár óvodája a János vitézt adta elő a szülök nagy örömére. Az emlékeim itt is hiányosak, de azért jó pár dolog rémlik. A szintén kölcsönbe kapott fellépő ruháim közül a vastag macskanadrágra nagyon is jól emlékszem. A rám osztott szerep talán a Franciakirály lehetett. A sikerre vagy az esetleges bukásra egyáltalán nem emlékszem. A bölcsődés és óvodás emlékeim közül nagyon sok minden törölve lett, csak azok az emlékek maradtak meg, amelyek valamilyen oknál fogva mélyen belém rögzültek. Az 1956-os forradalom is ilyen lehetett, mert nagyon sok mindenre emlékszem az akkori történések közül. A kultúrház tervezői a sok egyéb helyiség mellet terveztek egy különtermet egy úgymond tanácstermet is az épületen belül. Az elég nagy hosszúkás termet, ma már egyesek utólag TV szobának titulálják, pedig a televízió akkor még felénk ismeretlen úri huncutság. A teremben a két bátyámmal együtt diafilm vetítésen vettem részt a forradalom kitörésének kezdetén,előestélyén. A felhőtlen szórakozásunkat a jó apánk megjelenése szakította félbe, mert a nagyobbik testvéremmel akart mindenáron beszélni. Az apánk és a testvérem közötti sűrű beszélgetések okát csak jóval később mondja el nekem édesanyánk. A jó apánk mindenáron magával szerette volna vinni a kedvenc fiát, amikor elhagyja az országot. A gyermekkoromat meghatározó ikonikus épület minden szegét-zugát bejártam és ismertem. A kazánház erre a legjobb példa ahová mindig elkísértem édesanyánkat. A gyári dolgozok munkaruháit mosta itt esténként munka után, ha jól emlékszem nyolc forintért darabját. A kazánházban sok estét töltöttem a szülém mellet és megpróbáltam neki segíteni. A hatalmas szürke keverőtárcsás mosógéppel itt találkoztam először és bizony egy kissámlira kellet felállnom ahhoz, hogy a fából készült evezőlapáttal rásegítés képen kevergetni tudjam a benne lévő vizet. A meredek vaslépcső, aminek az utolsó fokán üldögéltem, ha elfáradtam, azért is emlékezetes számomra, mert itt gyakoroltam és tanultam meg mikor mennyi időt mutat egy óra. Az óra, amit édesanyánk a mosás idejének meghatározásához használt nagyon megfelelt erre a célra, mert elég nagy volt és számok voltak ráírva. A mutatóit lelkesen állítgattam és így próbáltam megfejteni mennyi az idő, amit épp mutat. A kultúrház másik számomra nagyon emlékezetes helysége a könyvtár, amit a jobboldali szárnyrész végében alakítottak ki. A könyvtárszoba nem volt nagy, de a sok polc a mennyezetig telis-tele volt könyvekkel. A magyartanárnőnknek Klári néninek köszönhetően, annak ellenére, hogy borzasztóan rossz tanuló voltam, rászoktam az olvasásra. A rengeteg Orosz szerző mellett „Távolban egy fehér vitorla” azért akadt olyan könyv is, ami úgymond nyugatinak volt mondható, mint például a „Napóleon élete” vagy a „Talleyrand” bár a szerzők itt is kérdésesek. A könyvtáros Éva nénivel nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítanom és ennek köszönhetően nem kellett büntetést /nem is lett volna miből/ fizetnem, ha késve vittem vissza a kikölcsönzött könyvet. A tagsági díjra ma már nem emlékszem, talán egy forint lehetett. A színház és egyben mozi terem nagyon fontos színhely az életemben. Az a rengeteg esemény, ami itt történik velem és itt élek át meghatározói lettek a későbbi felnőtt életemnek. A gyereknapi rendezvények és a színházi előadások, amikből megvallom őszintén vajmi keveset láttam, messze nem okoztak akkora katarzist, mint a filmek, amiket a filmvetítések során itt átéltem. Az emblematikus Orosz filmek forgó logója és a vége a конец felírat ma már a múlté. Az egyesek által oly annyira áhított nyugati „Hollywoodi” kultúra kiszorította még azt is, ami a kommunista, szocialista érában esetleg jó volt. Az a sok Orosz film a „Tiszta égbolt” a „Szállnak a darvak” „A negyven kettedik” a „Ballada a katonáról” a „Csapajev „ a „Nappalok és éjszakák” vagy a vígjátékok közül a „Vadállatok a fedélzeten” meg sok egyéb kedvenc a „Bátor emberek” „A kétéltű ember” mind az Én befolyásolható gyermekkori énemet volt hivatott nevelni és átalakítani. Az eredmény így utólag ma már elégé kétséges, hiszen a Zaránd utcai templomi nevelésem lett összegyúrva a kommunista, szocialista és végül a kapitalista tanokkal. A Cseh, Bolgár, és NDK-s / érdekes Román filmekre nem emlékszem/ filmeknél sokkal jobban szerettem a Magyarfilmeket. A „Gábor diák-ot” ha jól emlékszem, mint gyermek, tízen háromszor láttam. A nyári kiserdei táborba járásom során rosszidő / egész nap szakadt az eső / esetén mindig a Lenárugyár kultúrházába mentünk, ahol filmeket vetítettek nekünk. A Walt Disney filmeket is ekkor láttam először, mint például a Donald kacsát vagy a Mickey egeret vagy a kedvencemet a „Bambit”. A karácsonyi ünnepek beköszöntével sem hagyott minket, cserben a nagytestvérem kultúrháza. A szüleink / az Én esetem kissé más volt/ otthon díszítgették a karácsonyfát és Mi ez alatt a lenárugyár mozi termében mesefilmeket néztünk. A sók rajz és mesefilm közül talán a Hans Christian Andersen mesék filmjeiből kettőt említenék a „Hó királynő” és „A Rút kiskacsa”. A nagytermet / színház és Mozi / később már nem csak film vetítések alkalmával látogattam. A teenager éveim kezdetén telente a széksorokat félre téve órákig tartó pingpong csatákat vívtunk. A résztvevők természetesen a „nagyház” galerink tagjai voltak. A játékba sokszor annyira belefeledkeztünk, hogy Éva néninek kellett szólnia „fiuk Én már zárnék, szeretnék hazamenni” úgy fél tizenegy vagy talán tizenegy óra magasságában. A pingpongozás közben, ha épp nem játszottam még arra is volt időm, hogy leveleket fabrikáljak, és ezeket küldözgessem azon hölgyeknek, akik akkor fontosnak tűntek számomra. A hölgyekkel való megismerkedésemet általában a nagytestvéremnek köszönhettem, mert ezen, lányok majdnem mindegyike a textil iparban tevékenykedett és itt várta a fehér lovon érkező hercegét. Az számomra sohasem derült ki, hogy Ők engem esetleg a herceg szolgájának néztek és ezért tüntettek ki becses figyelmükkel, vagy megunták a várakozást és végképp lemondtak a hercegről. Az egyik ilyen levél, amit valami miatt nem küldtem el / szakítani akartam a hölggyel / nem is olyan rég, amikor édesanyám apámhoz írt levelei között kotorásztam a kezembe került. Az írással meg voltam elégedve szép egyenes sorok, szép dőlt betűk, még a tartalom is rendben összeszedett, na de a helyesírás az bizony katasztrofális. A látottak felet gyorsan napirendre tértem és a szokásos önnyugtatásba kezdtem, hiába, no, ezt mind a Keve utcai alsós iskolás éveimnek köszönhetem. A nagyterem éjszakába nyúló rendezvényei közül a bálokra, a disznótoros estékre, a táncestekre, amik az ötvenes években zajlottak csak halványan nyomokban emlékszem. Az 1960-as évek végén feltűnő Loyd zenekar előtt nagyon sokáig egy mára teljesen elfeledett fúvós zenekar szolgáltatta a talpalávalót. Az akkori zenekar egyik tagjával egy reggeli Csillaghegy Római-fürdő futásom alkalmával sikerült szóba elegyednem. Az általa mondottakon egyáltalán nem lepődtem meg, mert ugyan ezt tapasztaltam Én is.

-        Tudod. A Keve utcai bolt előtt jó tíz percig kell álljak, hogy lássak egy ismerős arcot. –

    A szombat esti Loyd zenekari bulikon már nem csak a helyiek, hanem szinte az egész kerület / talán még más honnan is / ifjúsága megjelent. A sikerük titkára így utólag talán több válasz is akadna, de lehet, hogy egyik sem lenne teljesen igaz. A jó zene, a jó felszerelés, és jó évek, talán így együtt már elfogadható magyarázat. Az esti koncerteken természetesen Én is részt vettem és néztem a felhozatalt, de ezeken az esteken nagyon udvarolni nem lehetett, mert hihetetlen hangerővel szól a beatzene. A hangos zenéjüket még másnap is hallottam a fejemben. A feltörekvő ifjúság a tizenévesek nekünk, akik már kezdtünk kiszorulni és magunk mögött hagyni a teenager éveinket, nem akart teret engedni, kinéztek minket onnan. A táncok és a szokások is ezekre az évekre már teljesen megváltoztak. A régi klasszikus táncterem előtti, bicskázások, bunyók azért itt is előfordultak néha-néha, de itt már nem az számított, hogy ki hol született és miért van itt. A nagytestvérem kultúrházának előtere és a ruhatár is megérdemel egy külön misét. A meglehetősen elég nagy előtérben gyűltünk esténként össze és itt mulattuk az időt. A két bátyámnak köszönhetően Én fiatal korom ellenére, sok éven keresztül részese lehettem ezeknek az esti összejöveteleknek. Az ingyenes esti program nagyon sok lányt / leányszállósok / és fiút vonzott. Az itt megjelent fiatalok közül akadtak olyanok is, akik nem a Lenárugyárban dolgoztak, de valamiért szerettek ide járni. Az alkalmi nem profi előadok, vers mondok, zenészek, / általában gitár / nagyon jó hangulatot teremtettek. A lányok és fiuk nagyon hamar összemelegedtek és ennek volt köszönhető, hogy később szorosabb kapcsolatokról is hallani lehetett. A ruhatárat nem véletlenül említem. A hatalmas kézzel elhúzható vastag függöny, ami megakadályozta a kíváncsi szemeket abban, hogy belássanak a ruhatárba, ezen esték alkalmával fontos szerephez jutott. A turbékoló párocskák felváltva egymást, elég sűrűn húzogatták a függönyt és tűntek el mögötte smacizás céljából. A tesóim közül főleg az idősebb a „szépfiú” elég sokszor élt ezen, lehetőséggel. A gyermekkorom fontos helyszíneit rangsorolva a Duna part után a nagytestvérem kultúrházának parkját tenném a második helyre. Az itt átélt események akkor valamiért nagyon fontosnak tűntek számomra. Az ma már nem egészen világos, hogy mi volt az ok. A szoba konyha falikút nélküli lakás, vagy talán a gyermekeknél tapasztalható közösségi érzés, nem tudom, erre nincs jó magyarázat. A nagytestvérem parkjainak gondozását a gyár alkalmazásában álló kertész brigád végezte. Az megint csak külön rejtély, hogy az ötvenes években a kultúrházat körülölelő park csodálatos, színpompás arcát mutatta, de aztán a hatvanas és különösen a hetvenes években ez már nem volt ilyen egyértelmű. Az is lehet, hogy talán az emberek változtak, akik a park gondozását végezték, vagy ami inkább hihető Én változtam, Én láttam mindent másképp. Az első találkozásunkkor, amire így utólag emlékszem egy furcsa esemény történt. Az óvodából jöhettem és haladtam át a parkon keresztül, amikor egy szokatlan dolgot tapasztaltam. A szövöde nyitott vasráccsal ellátott ablakán keresztül nem a megszokott, a gépek által okozott fülsértő zakatoló zaj áramlott a parkba, hanem csend uralkodott Körülöttem és még a fákon ugráló kismadarak csivitelését is hallottam. A meglepetésemet félre téve azonnal az ablakhoz léptem és benéztem a szövödébe. A meglepetésem csak most lett igazán úrrá rajtam, mert azt láttam, hogy a gépek állnak és előttük a fiatal szövőnő intenzíven kitartóan tornázik. A látottakra este édesanyámtól kaptam kimerítő magyarázatot. A gyár vezetése elrendelte, hogy / lehet, hogy Orosz példa alapján / minden műszakban egyszer lekell állítani a gépeket és a dolgozok, tornázzanak legalább tizenöt percen keresztül. A kisiskolás éveimben főleg ősszel és tavasszal a tanítási órák után szinte minden nap, ha az időjárás engedte képesek voltunk sötétedésig a parkban focizni. A Csehszlováknak mondott / szerintem nem volt az / gagyi tornacipőnk pillanatok alatt kilukadt a nagylábujjunknál az erős igénybevétel miatt. A csóró családok gyermekei köztük Én is ezekben a lyukas cipőkben feszítettek még az iskolában is. Az erősen kitérdelt tréningnadrág és a lyukas tornacipő akkor még mindennapos viseletnek számított a Mi köreinkben. Az ma már elképzelhetetlen lenne, hogy mint régen, mezítláb, egy száll fekete klott gatyába, kétes tisztaságú fehér tornatrikóban kiforduljak a volt utcánk sarkán és végig rongyoljak a Kalászi streeten a Lenárugyár előtt elhaladva, egészen a Duna partig. A parkot Mi gyerekek játszótérként használtuk és úgy is tekintettünk rá. A közepén lévő kör alakú csodaszép központi virágágyás, bizony néha megszenvedte a jelenlétünket, de mi ezzel nem törődtünk. A környék apraja nagyja idejárt mulatni az időt. A hétvégéink délutáni, ebédutáni kötelező programja nem is lehetett más, mint, hogy a parkban várjunk a kultúrházba való bebocsájtásunkra, ahol Lujzi néni elkezdi árusítani a mozielőadásokra szóló aznapi jegyeket. A későbbi vetélytárs a televízió ezekben az években még nem jelent problémát, és ezért bizony egy-egy érdekesnek ítélt film esetén nagyon résen kellett lenni, hogy a számunkra még elfogadható kétforintos jegyet az első három sor valamelyik / székére / helyére megszerezzük. A három és a három forint ötven filléres jegyek elérhetetlen távolínak tűntek nekem. A különbséget a jegyárak között az a három gombóc fagylalt jelentette, amit esetleg később édesanyánktól sikerült kikunyerálnom. A várakozási idő alatt szinte mindig snúroztunk „snúrozás – 'pénzérmék dobálása földre húzott vonalra; az nyer, akinek a pénze a legközelebb esik hozzá'. A német Schnur ('madzag') szó magyar származzéka, vagy a másik pénzel történő játékot a pötyit „a földre helyezett, pénzérmét kell fentről ejtéssel eltalálni úgy, hogy maradjanak egymáson az érmék. Az nyer, akinek az érméje a lehelyezett érmén marad,” játszottuk. A játék elég kecsegtetőnek tűnt, mert a nyertes a földön lévő összes pénzt magáénak tudhatta. A dohányzás sohasem vált szenvedélyemmé, de ezen állítás igaz volt a kis családunk többi tagjára is. Az ok talán az anyagiak, vagy talán, ami inkább hihető, akkor tájt az emberek túlnyomó részét, / mint például engem is / sokkal, erősebb akarattal áldotta meg a jóisten. A szenvedély betegségek egyetlen ellenszere az erős akarat, ami mára már kiveszőben van. Az is igaz, hogy a példa ragadós és ezzel így voltunk Mi kissrácok valamennyien. A park fenyőfái alatt elbújva felváltva szívtuk / staboztunk / a közös pénzen vásárolt olcsó Mátra cigarettát. A dobozára már nem emlékszem, de ha jól tudom tizenöt, vagy húsz darab lehetett benne és három forint negyven fillérbe került. A dobozt az el nem szívott cigikkel együtt a nagy fenyőfa tövénél rejtegettük. A nálam fellépő szédülés és hányinger miatt, már akkor elhatároztam, hogy sohasem fogok bagózni. A fiatal éveimben hihetetlen sok lánynak udvaroltam, de a cigizőket igyekeztem messze elkerülni. Az 1960-as évek közepén lehetet, amikor a Magyar Állami Sportfogadási LOTTÓ Igazgatóság járva az országot az egyik alkalommal / nem tudni ki döntött erről / a Csillaghegyi Lenárugyár kultúrházát és a parkját választotta a sorsolás helyszínéül. A „nagyház” Pozsonyi utca 35. szám alatt lakok szinte valamennyien és Mi az ott napi rendszerességgel megjelenő galeri tagok is megjelentünk ezen a fontos eseményen. A színpadra és az azon zajló műsorra már nem emlékszem és azt sem tudom milyen számokat húztak ki, de arra igen, hogy hihetetlen nagy tömeg gyűlt össze ezen az augusztusi napon. A rendezvényen nagyon nagy volt a zűrzavar, alig lehetett megmozdulni. A Mi köreinkben a szerencsejátékra nem jutott pénz, így akkor egyáltalán nem voltam érdekelt, és később is, nagyon sokáig nem hódoltam be ezen, dolgoknak. A Kádár rezsim által 1968-ban bejelentett Új gazdasági Mechanizmus a változások előszelét hozta el a nagytestvérem gyárába is. Az mára már egészen világos, / legalább is nekem / hogy a nagytestvérem ekkor kapta az első kegyelemdöfést. A volt kommunista, szocialista termelést akarták minden átmenet nélkül átállítani, / nem egészen volt világos / egy kusza összerakott ki nem mondott termelésé. A gyár intézményei köztük a kedvenc parkom is feláldozható áldozati bárányként, végképp odalett. Az első változás, amit iszonyodva, szörnyülködve, néztem és nagyon sokáig nem tudtam napirendre térni felette az volt, hogy a park közepét szétverték és egy gépészeti / kazánházi / telepet építettek ott. A kultúrház parkja innentől kezdve már senkit sem érdekelt és ez meglátszót rajta. A fák a bokrok és a virágok elhagyatottan kókadoztak, de addigra már sehol egy kertészt nem lehettet látni. Az utolsó alkalomra, amikor a parkon áthaladtam már nem emlékszem, de arra igen, hogy amikor még utolsóként a kultúrház állt és Én ott álltam a Kalászi köznek nevezett helyen, már nem találtam, semmit sem láttam belőle.

 

                                                                                         

 google-site-verification: google5fd31934c6b05fb8.html

---

 

SZERKESZTÉS ALATT.

 

 " AKI A MÚLTAT NEM ISMERI

 

A JÖVŐT NEM SEJTHETI "

 

 

 

Oldal: KULTÚRHÁZ-PARK
VOLT EGYSZER EGY CSILLAGHEGYI LENÁRUGYÁR - © 2008 - 2025 - lenarugyar.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat