Az Agárdi Nyaraló 

   A csóró proli melós családunkban a nyaralás szó, nem sokszor hangzott el, és ha még is azt csak másokra vonatkoztatva használtuk. Az Én nyári vakációim a többi hozzám hasonló sráccal vagy a kiserdei nyári táborban vagy a Duna parton zajlottak. Az is tény, így utólag, hogy soha nem vágytam / na, jó talán egy kicsit / olyan hű, de nagy nyári kalandokra, mint például egy Balatoni Sóstói nyaralás. A csalódásokon, amik gyermekkoromban a családom anyagi helyzetéből adódtak már réges-rég túl voltam és tudomásul vettem, hogy ez van. Az is lehet, hogy pont ennek a csóróságnak köszönhetek mindent a későbbi életem során. A fentieket csak azért írom, mert hihetetlenül meglepett, amikor a kisebbik bátyám elém állt és a következőket mondta.

-        A haverokkal bent a gyárban eldöntöttük, hogy pár napra lemegyünk a Velencei tóhoz a Lenáru Agárdi nyaralójába. Arra gondoltam, hogy Te is velünk jössz. Majd neked is szerzünk egy kerékpárt, mert mindnyájan bicajjal megyünk. –

   A meglepetéstől szólni sem tudtam csak a fejemben zakatoltak az egymás utáni gondolatok. A problémák egész sokaságát vettem számba és a végén mindig az jött ki, hogy ez az egész egy örültség, nem fog menni. A kora tavaszi idő, a tanévnek még nincs vége, a bal csuklom, be van gipszelve, nos, ezen akadályok és problémák mellett, tényleg már igazán nem számított, hogy honnan is lesz biciklim. Az ember fia már csak ilyen, ha nagyon akar valamit, akkor azt tűzön vízen keresztül eléri. Az Én esetem sem volt kivétel, de arra már nem is emlékszem, hogy ezt a sok akadályt hogyan küzdöttem le. A lényeg az, hogy egy ócska kopott huszonnyolcas férfi kerékpár nyergében kaptattam felfelé a meredek Kamara erdei Balatoni úton / akkor még más út nem létezett / a Velencei tó felé. Az akkori időkben Csillaghegyről indulva bicajjal átvergődni a városon nem volt egy leányállóm és bizony nagyon odakellett figyelni mit is csinálok. A bátyám és a haverja már előző nap lementek a tóhoz, hogy mindent elintézzenek, mire Mi valamennyien megérkezünk. A bicikli túrán Mi öten a nagyház galeri tagjai és még két Lenárus haver vettünk részt. A meglehetősen fárasztó út után valamikor úgy estefelé végre megérkeztünk, de sajna egy szomorú hírrel fogadtak a bátyámék. A Csillaghegyi Lenárugyár Agárdi nyaralójának a gondnoka mereven elzárkózott, megtagadott minden segítséget. A hivatkozása, hogy még nincsen szezon és az intézmény ez által még nincs nyitva meglepte a tesómat meg a cimboráját, akik mind a ketten hittek az otthon kapott információknak. A bátyámék próbálkozását, udvarias kérését, hogy legalább a sátrainkat had állíthassuk fel a nyaraló területén, elég gorombán elutasította. A nagytestvérem a harmadik bátyám tulajdonában lévő épületeket nagyon jól ismertem, kivételt jelentett ez a Velencei tó partján lévő nyaraló, aminek a létezéséről mindeddig nem is tudtam. Az is csak most így utólag jut eszembe, hogy azért nem ártott volna megnéznem magamnak azt a flancos nyaralót, ha már egyszer ott jártam.

Az egész csapat a maradás mellett döntött és egyáltalán nem vette el a kedvünket a nagytesóm vállalati nyaralóját sajátjának tekintő gonosz ember viselkedése. A gyors terepszemlénknek köszönhetően a főúttól beljebb egy parkba vonultunk és ott állítottuk fel a sátrainkat. Az sem zavart minket, hogy az elég nagy park közepén egy Orosz emlékmű állt. Az első hideg tavaszi éjszaka után a park szélén található gondosan kazalba rakott szénát a sátrainkban a földre terítettük, jó vastagon, hogy ne fázzunk. A következő nap megjelent egy idősebb paraszt kinézetű ember és közölte, hogy a széna az övé, de nyugodtan vigyünk belőle, amennyit csak szeretnénk. A szokásos délutáni csavargásunk után hazatérve már rendőrök vártak minket a sátrainknál. A magukkal hozott buszba tereltek minket és elvittek a közeli Gárdonyi kapitányságra, ahol közölték velünk, hogy a széna tulajdonosa jelentet fel minket. A kihallgatásunk alatt röhögcsélve beszélgettünk egymás közt, amikor is a szerv / már nem emlékszem milyen rangban volt / jeles képviselője a következő kérdést tette fel.

-        Mi a galeri neve? –

-        Szputnyik őrs. - vágta rá azonnal a szóvivőnk a bátyám haverja.

  A belőlünk kitörő egyöntetű röhögés nem segített rajtunk csak rontott a helyzetünkön. A telefonbeszélgetéseknek, ami a rendőrünk és a lenárugyár között történt meg lett az eredménye, mert szabadon távozhattunk. Az is csak jóval később itthon derült ki, hogy a nagyházban lakó két galeri tagunk szülei / politikailag elég megbízhatóak voltak / intézték el az elengedésünket. A főrendőr utasításait követve természetesen a parkot el kellet hagynunk és a szénát vissza kellet raknunk óda ahol volt, kazalba. Az elszállásolásunkat végül a kifőzdés néni oldotta, meg akihez minden délben étkezni jártunk. A padlását ajánlotta fel ahová Mi lelkesen beköltöztünk. A másik esett, ami még ma is mosolyra késztett szintén ugyan ezen a biciklitúrán történt. Az Agárdi filmszínházban a „Fantomas” című filmet vetítették. A filmet ugyan már többen láttuk, de azért a csapat mégis úgy döntött, hogy elmegyünk és beülünk a moziba. Az említésre méltó vicces esemény a jegypénztárnál a mozijegyek megvásárlása során történt. A csapatunk szóvivője a bátyám haverja ódalépet a pénztárhoz és udvariasan mondta.

-        Szeretnék hét jegyet egymásmellé az ötödik sorba. -

-        Sajnos nem tudok hét jegyet egymásmellé adni az ötödik sorba.  – mondta a fiatal pénztáros.

-        Rendben. Jó akkor hátrább is lehet, csak egymás mellett legyenek. – próbálkozott a haverunk.

-        Sajnos hátrább sem tudok egymás mellé adni hét jegyet. – mondta kedvesen a lány.

-        És előrébb? – kérdezte most már a két kezét széttárva a haver.

-        Na, jó. Értse, már meg nem tudok hét jegyet adni egymás mellé, mert csak öt szék van egymás mellett. – válaszolta kedves mosollyal az arcán a pénztáros lány.

  A hihetetlen hangos röhögést, ami mindnyájunkból előtört szerintem egész Agárdon hallani lehetett. A biciklitúrán történteket sok éven keresztül felemlegettük egymás között akárhányszor találkoztunk. A Velencei tóba egyébként akkor bemerészkedtem. A csuklómra egy nejlon zacskót húztam, de nem próbáltam úszni a tavaszi jéghideg vízben. Az is rejtély számomra, hogy mikor úsztam életemben először a Velencei tóban. A nagytestvérem nyaralójában a kisebbik bátyám többször megfordul, de Én soha és ez által nem is tudom leírni, hogyan nézet ki akkoriban.

---

SZERKESZTÉS ALATT.

 " AKI A MÚLTAT NEM ISMERI

A JÖVŐT NEM SEJTHETI "

 

Oldal: AZ AGÁRDI NYARALÓ
VOLT EGYSZER EGY CSILLAGHEGYI LENÁRUGYÁR - © 2008 - 2025 - lenarugyar.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat